Az Uber keddi közleménye szerint a belső felmérés március 31. és április 3. között készült, a megkeresésre 2239 személy válaszolt.
A közösségi szolgáltatás magyar felhasználói a felmérés szerint az esetek mintegy 60 százalékában nem egyedül utaznak, az uberezők negyede majdnem mindig megosztja az utazást ismerősével, és leginkább társasági eseményekre veszik igénybe a szolgáltatást. A felhasználók közel egyharmada korábban sem használt és most sem használ taxit, minden tizenkettedik utas pedig bevallottan kevesebbet használja az autóját, amióta az Ubert is igénybe veszi.
A szolgáltatást használók magasan kvalifikáltak, 80 százalékuk felsőfokú végzettséggel rendelkezik, illetve egyetemre jár.
Az uberezők 83 százaléka szerint a megosztáson alapuló gazdaság pozitív hatással lesz Magyarország fejlődésére – áll a közleményben.
Időutazásos fényfesztivál lesz Pécsett világsztárokkal
A 2000 éves Pécs fog szó szerint megelevenedni július első hétvégéjén, egy különleges és egyedülálló fesztiválon Pécsett. A Zsolnay Fényfesztiválhoz hasonló, nagyszabású program talán még sosem volt Magyarországon, egész hétvégés szórakozást jelent majd a látogatóknak.
Életre kel a múlt a belvárosban napközben, nevezetes történelmi helyszíneken, köztereken és eldugott utcácskákban egyaránt. Időutazás lesz ez a világ számos szegletéből érkezett művésszel, gladiátorokkal, Vesta papnőkkel, ó- és középkori harcosokkal, zsonglőrökkel, vásározókkal és még több tucat látványos érdekességgel. Ahogy leszáll az éj, egy másik világba csöppen a fesztivál közönsége, ahol a képzelet veszi át a főszerepet. Fényárba borul a pécsi belváros, az álló és mozgó fényfestészeti remekek, fényépítmények és fényinstallációk között újra érdemes felfedezőútra indulni. Pénteken és szombaton este a közönség Magyarország első nemzetközi építészeti fényfestő versenyének döntőjét láthatja a pécsi Székesegyház homlokzatán és tornyain.
Dinók költöznek a veszprémi állatkertbe
Török László, az állatkert igazgatója elmondta: 30 dinoszaurusz életnagyságú mása lesz látható a kéthektáros őslényparkban, ahol a munkálatok már zajlanak. A rendhagyó kiállítás 250 millió évre tekint vissza, felvonultatva számos hús- és növényevő fajt, köztük a 23 méter hosszú Diplodocust vagy a több mint 4 méter magas Tyrannosaurus Rexet, melyekről a tudnivalókat a mellettük kihelyezett tájékoztató tábla tartalmazza majd.
A Magyarországon egyedülálló őslénypark műanyag állatszobrai Németországból érkeznek. A makettek télen-nyáron kint lesznek a szabadban. A saját forrásból megvalósuló beruházás 150 millió forint, ebből az őslények 100 millió forintot tesznek ki. A dinoszauruszok közül lesz egy olyan, amelyre fel is lehet majd mászni, sőt egy olyan T. Rex is helyet kap az őslényparkban, amelynek a fejébe is be lehet majd "telepedni". A park az állatkerti belépővel lesz látogatható.
Két Eb-meccs közé befér egy múzeumlátogatás
Az 1998-as világbajnokságnak az egész országot megmozgató eseményeire emlékeztetve a francia kormány arra kérte a kulturális élet szereplőit, hogy ők is vegyék ki a részüket a kontinensviadalból –írta Le Figaro.
A június 10. és július 10. között sorra kerülő 51 mérkőzés helyszíneit adó tíz város mindegyike a sporteseményhez kapcsolódó kiállításokat és kulturális programokat szervez. Mindegyik más-más témát választott: Nizza a labdarúgás és Európa kapcsolatát fogja vizsgálni, Lens a szurkolók világát helyezi előtérbe, Lyonban a Labdarúgás, új vallás címmel rendeznek kiállítást, míg a párizsi la Villette parkban a sportághoz kapcsolódó szabadtéri szórakozási lehetőségek lesznek a középpontban.
Az egy hónapig tartó Európa-bajnokság eseményeire mintegy nyolcmillió embert várnak a szervezők, ebből legalább kétmillió külföldit.
Már Messengeren is elérhetők a KLM repülőjegyei
A holland légitársaság március 30-án bővítette a már eddig is széles körű ügyfélszolgálati palettáját. A KLM az első a légitársaságok között, aki már a Facebook Messengeren is biztosít ügyfélszolgálatot.
Az új lehetőség tovább könnyíti az utasok dolgát, hogy minden szükséges járatinformáció pillanatok alatt kéznél legyen. A légitársaság a Messengeren keresztül a hét minden napján, a nap 24 órájában válaszol az utasok kérdéseire.
„Az új szolgáltatás a Messengeren keresztül egy következő lépés volt a KLM közösségi média stratégiájában. Számunkra fontos, hogy ott legyünk jelen, ahol ügyfeleink is szabadidejüket töltik, így a Messenger és a KLM tökéletes párosítás. Tapasztalataink alapján az utasaink nyitottabbak ezen a platformon, és szívesebben osztják meg problémáikat kollégáinkkal. Tavaly már aktiváltuk a Messenger gombot a Facebook oldalunkon, hogy az utasaink személyesen kommunikálhassanak velünk. 40%-kal nőtt a megkeresések száma, ami azt jelenti, hogy ügyfeleink értékelik a kommunikáció ezen formáját. Most egy újabb lépést tettünk: utasaink már repül őjegyüket és egyéb utazási dokumentumot is elérhetnek a Messengeren keresztül” – nyilatkozta Pieter Elbers, a KLM elnök-vezérigazgatója.
Az új Messenger szolgáltatás minden utas számára elérhető, aki a KLM.com oldalon foglal jegyet, és kiválasztja az opciót, hogy a Messenger applikáción keresztül kapja az infókat. A holland légitársaságnak több mint 15 millió követője van a Facebookon.